Vive le beurre!

Arra, hogy Hargita megyében csak kevés jó vajat gyártunk - ha gyártunk egyáltalán - már nem mentség a világpiaci tendencia. Íme megfordult a világ:

http://www.gaultmillau.hu/hirek/a-vaj-vegre-legyozte-a-margarint

És hogy is van ez? Ha megyei szinten csupán X mennyiségű tejzsírt dolgoz fel Y számú feldolgozó, attól még nem lesz jó vajunk ha létrehozzuk az Y+1-ik számú feldolgozót is. Nem is tudom... ebbe a nagy hagyományoskodós brainstormingban senkiben nem merült fel, hogy talán a tejzsír mennyiségének növelésével csodákat lehetne elérni... és a keresztúri vaj összetevői között (szerintem egyedülálló módon a világon) sem kellene szerepelnie a víznek. (Esküszöm... írja a csomagoláson)

Mert oké, hogy a vaj legyen finom... de a konyhában - az enyémben speciel - be kell töltenie a természetes emulgeáló szer szerepét is. És hiszitek, nem hiszitek a multinál kapható 80%-os lengyel vaj e funkciók tekintetében kenterbe veri bármelyik megyénkbelit... olcsóbban!

Szóval, aki nem értené, annak artikuláltan is mondom: több tejet kell termelni, a vajat pedig naponta köpülni, nem csak akkor, amikor a gép elindításához szükséges mennyiség összegyült, mert akkor a végtermék jobban hasonlít a túróra, mint a vajra és azt a fehér vajmártást, amit ebből lehet kihozni... na egy éven keresztül azzal etetném a tejgyárost, aki azt kiadja a kezéből. 

Füstölt foltos tőkehal, kelkáposztás krémkrumpli, bevert tojás és - amitől idevágó a kép - mustármagos fehér vajmártás a beurre blanc.

Lesz-e Csíkban lóerőfeszítés?

Port felverni nem lehet csak úgy... Ahhoz segítség kell. És vagyunk néhányan, akik az átlagnál nagyobb sikerrel verjük fel a port. Ha még össze is fognánk, netán szinkronizálnánk a porfelverésre tett erőfeszítéseinket... hát akkor igazán fel lehetne rázni ezt a porfészket, amely jelenleg... – hogy is mondjam? – parkolóőrök és játékos kedvű, forgalomrajzoló al- és felporgármesterek paradicsoma.

Teslovan Ádi és Cseh Öcsi idén szó szerint verték fel a port kies városunk körül. Padlógázzal. Ott voltak Szebenben, ahol nemzetközi singgel mérték a ralitudást és ott voltak Udvarhelyen, ahol – mondjuk ki tisztán – egy kicsit a hegyen inneniek becsületéről volt szó a hegyen túliak sikeres raliszervezésével szemben. (Természetesen mérhetetlen öröm, hogy volt egyáltalán Hargita Rali, függetlenül attól, hogy a névadó hegyen innen vagy túl volt a zárt park, de a települések közti álharc megadja egy-egy kijelentés kontrasztját, na. Az udvarhelyieknek jár a gratuláció. Pont.)

Csak csendben kérdezem... nem-e kellene jövőben a Teslovan-Cseh páros erőfeszítéseire hangolódnunk, hogy még sűrűbb porfelhőket kavarjanak. Csapatként. Csak egy kicsit gondoljunk arra, hogy az autózásnak balkettős, tapsolós kanyarai is vannak. Magyarán van autós élet a polgármesteri hivatali forgalomrendezés és Cityparkingon túl is. Igazi autós élet.

Persze, mindenki azokról az eredményekről beszél, amelyeket a csíkszeredai ralicsapat a pályán futott meg. Én egy kicsit, azokról az eredményekről beszélnék, amelyeket előtte tettek le az asztalra. Mielőtt Ádi és Öcsi a rajtvonalhoz gördítették volna a gépet, tulajdonképpen már nyertesei voltak legalább egy futamnak. A válsággal, a közönnyel és a csíkszeredai ralimúltat emésztő kegyetlen feledékenységgel futottak versenyt... és győztek. Összegrundolták a „pénzt, paripát, fegyvert”... és rajthoz álltak.

Namármost. 2014-ben egyetlen csíkszeredai sikeres vállakozó se mondja, hogy a lóerő megszállotja, ha nem segít az egyetlen fennmaradt csíki ralicsapatnak abban, hogy felverjék azt a nevezetes porfelhőt.

Mitfahrer

(aka Orban Ferenc)

Ezt a képet Öcsike facebook oldalán találtam. 

A szerzői jog a szerezőt illeti meg.

Rendben, hogy autonómia, s az NHPH?

Itt ne, elautonómiázgatunk a vasárnapi mise után egy pohár köményes ízesítésű, eszencezett szesz mellett, és megállapítjuk, hogy nincs ez így rendjén... a májunk nem bírja az eszencet... a gyomrunk meg a politikát. 

Mi van, ha van?

Senki nem mondta, hogy van... azt sem, hogy nincs, de pur hipotetice tegyük fel, hogy van egy – pestiesen mondva – RMDSZ-hez közel álló, jelentéktelennek egyáltalán nem mondható tőke (Egy kicsit marxi, de csak annyira, amennyire marxi lehet valami, ami közel áll az RMDSZ-hez ugye.) Persze lehet, hogy nincs is... de mi van, ha van? Ha meg nincs, akkor a Föld tulajdonképpen lapos és négy teknősbéka tartja a hátán. S ha már feltételesen van, akkor feltételesen akkora lehet, mint az elmúlt 23 év során Hargita megyéből eltűnt erdők gömbfa-anyagban köbözve, nyersanyagárba megszámítva nemzetközi piacilag. Én cirka erre tenném...

Tehát van tőke, van annak mérete és kénytelenek vagyunk axiomatikusan elfogadni, hogy ez a tőke viselkedik valahogyan... van neki bihév-je... és ebben nem különbözik a többi magafajtától: mozgásban kíván maradni és gyarapodni szeretne.

Ha sikerül válaszolni arra a kérdésre, hogy az elmúlt több mint két évtizedben milyen módon kívánt mozgásban maradni és gyarapodni ez a felhalmozott tőke (ami egy kicsit marxi, de csak annyira, amennyire marxi lehet valami, ami közel áll az RMDSZ-hez ugye), hosszú sor, eleddig magyarázat nélkülinek látszó kérdésre sikerül majd válaszolni. Tény, hogy ez a tőke mozgatóinak töketlenségéből kifolyólag képtelen a szabad piac szabályai szerint gyarapodni és mozgásban maradni... ezt a tőkét intervenciósan, mindig kormányzati döntésekkel kell pátyolgatni és mozgásban tartani. Ugyanis a normál tőke szabadpiaci szerepeltetése kockázattal jár, folyamatos fejlesztést igényel, ahhoz pedig tudás kell, egyszóval macerás... míg az intervenciósan mozgásban tartott tőkéhez csupán politikai legitimáció... az pedig Székelyföldön beszerezhető, de persze nem árt egy a mindenkori román kormányhoz közel álló nyelvhadsereg sem.

Az Almási barlanghasonlat és a vlöhicai kohó Prométeuszai

Mi székelyek, továbbra is féljük azt a fogalmat, hogy „román”. Mi mindentől visítunk, ami román... nem akarjuk megismerni, nem akarjuk megérteni, egyáltalán nem akarunk érintkezni vele. Sem kilencvenöt, sem pedig huszonhárom esztendő alatt nem kezdtünk semmit a „román” fogalom által okozott frusztrációinkkal, mert nemhogy megoldani de még artikulálni sem tudjuk a problémánkat. Persze, hogy nem tudjuk artikulálni, mert nálunk még mindig büszkeségi kérdés, népnemzeti kollektíve natív hülyeség a román nyelv nem ismerete.

És egyben piac... Románia egyik legnagyobb üzletága a székelyek félelme, frusztrációja és tájékozatlansága. Mert jó nekünk azt hinni, hogy Bukarest az nem délen, hanem lent van... a pokol bejáratához közel, ahol háromlábú, háromszarvú mutánsok élnek emberek helyett, ahol megszűnnek a civilizáció játékszabályai... és ahová nekünk, fiataljaink soraiból szelektált és kontraszelektált egyedeket kell küldenünk, akik onnan havonta elhoznak egy kis tüzet a mi vlöhicai kohónkba. Mert mi azt gondoljuk, hogy az egyetlen élhető hely, már-már földi mennyország az Székelyföld, melynek Prométeuszai havi sajtótájékoztatón arról számolnak be, hogy képviseleti munkájuk során, soron kívül, óriási harcok árán, miként sikerült pénzt szerezni a csíkszentretteneti Guruzsházi Jögöcse emlékplakettjére. És pénzt szerezni mindenre, ami egy kicsit elvakít és segít késleltetni a valósággal való keserű szembesülést. Hát ugye, hogy be kell szarnia az emberfiának. Ha viszont engem kérdeznek... szerintem ezek az emberek, a mi képviselőink alapvetően bukarestiek, akik időnként hazajönnek egy kis tüzet érő hazugsággal és visszamennek aranyat érő legitimációval, ami végső soron a mi tájékozatlanságunk és a tájékozatlanságba való beletörődésünk produktuma.

A feltételezhetően létező, RMDSZ-hez közel álló tőke (ami egy kicsit marxi, de csak annyira, amennyire marxi lehet valami, ami közel áll az RMDSZ-hez ugye.) számára ez az ideális állapot.

Székelyek, a társadalmi szerződés és Baba Mária

Mi a mi társadalmi szerződésünk? Az a hajlandóság, hogy bárkinek fizetünk szavazatunkkal vagy napi nélkülözéssel, aki nem mondja szemünkbe, hogy tudásunk szart sem ér, munkamorálunk a béka segge alatt van. Bárkinek bármit fizetünk, aki mondókáját úgy kezdi, hogy „ti vagytok a legjobbak, a legokosabbak csak titeket a nagyromán többség kizsákmányol és szíja a véreteket...” Ez minket lázba és izgalomba hoz, olyannyira, hogy nem is vagyunk kíváncsiak a valóságra. Hát ez a mi nemzeti G-pontunk.

Miközben ott tartunk, hogy Székelyföldet Románia „szegény” besorolású Hargita és Kovászna megyéje alkotja, az adózási fegyelmünk példás épp csak az összeggel van egy kis gubanc. Autonómia szempontjából viszont majdhogynem teljesen mellékes, hogy Székelyföld el tudná-e tartani magát vagy sem. A kérdés teljesen másképp tevődik fel: az RMDSZ-hez közel álló tőke képes lenne-e fennmaradni és gyarapodni autonóm Székelyföld határain belül, vagy képes lenne-e Székelyföld határain kívüli prériken a szabad piac szabályai szerint megélni és újratermelődni? Aligha. Az RMDSZ-hez közel álló tőke (ami egy kicsit marxi, de csak annyira, amennyire marxi lehet valami, ami közel áll az RMDSZ-hez ugye) létének alapfeltétele, hogy a székelyeknek ellenségekre utaló árnyak jelenjenek meg a barlang falán... hogy definiálható és mérhető legyen a szar, amiben vagyunk különben értelmezhetetlen lenne a kivezető út négyévente gondosan frissített illúziója. Minél sötétebbek a hétköznapjaink, annál nagyobb szükségünk van az illúziókra... ugyanakkor annál élesebbek az árnyak is a falon.

Tehát világos ugye? Az RMDSZ-hez közel álló tőke (ami egy kicsit marxi, de csak annyira, amennyire marxi lehet valami, ami közel áll az RMDSZ-hez ugye) számára úgy kell Bukarest, mint egy darab kenyér... ennél fogva több magyarázatra nincs is szükségem, ne tessék hosszasan részletezni kisebbségvédelmi argumentumok mentén (mi van, én nem lehetek nyelvileg nagyonhülye?), hogy az RMDSZ miért marad távol az autonómiatüntetéstől. Minden olyan törekvés, ami e tőke legitimációs hátországát egy picit is függetlenítené Bukaresttől az halálra van ítélve...

Az én autonómiám - hogy legyen köztünk valami 

Segédfogalom bevezetése szükségeltetik: a nemlopási hajlandóság populációs határértéke (NHPH): ami nem más mint az a legnagyobb társadalmi csoport amelybe egy egyén beletartozik és még nem hajlandó lopni tőle. Példát mondok: gyűjtést szervez az utca köztéri szemeteskukák vásárlására. Gizi gyűjti a pénzt és maradéktalanul elszámol vele. A program sikerén felbuzdulva az egész falu gyűjtést szervez... ugyanaz a Gizi gyűjti a pénzt és maradéktalanul elszámol vele viszont a kukagyártó két kuka árát visszajuttatja Gizinek, mondani sem kell, hogy azt a két kukát soha a büdös életben nem szerelték fel középtízen. Na kérem szépen Gizi NHPH-ja az utcai szomszédság. Pénzben kifejezhető társadalmi szolidaritása ennél tovább nem hord.

A problémák akkor kezdődnek, amikor az egyén NHPH-ja kisebb, mint az a társadalmi egység, amelynek pénzével tisztségi hatáskörből kifolyólag rendelkezik – lásd Gizi és az egész falu esete.

Nos momentán egy olyan országban élek (Egyesült Királyság), ahol a pénzekért felelős emberek NHPH-ja messze nagyobb annál a csoportnál, amelynek pénzével rendelkeznek. Emitt például a híres angol egészségügyi rendszer, az NHS... ahol az első tüsszentésre az igen magas NHPH-val bíró angol dokik nem írnak fel antibiotikumot (még komámasszony alapon sem, és azért sem mert ezért szép prémiumot kapnak a gyógyszergyártól), ergo a felnövő nemzedék nem gyógyszerfüggő és nem csapolja az egészségügyi rendszer kasszáját, ergo marad pénz kutatásra, marad pénz a kórházak hatékonyságának növelésére. Egészségesebbek mint mi, és születésnél várható életkoruk lényegesen magasabb mint a miénk (ezt csupán a felsorolandó ellenérvek elhárítása végett mondom).

Tehát az én autonómiám azzal kezdődik, hogy elfogadjuk az NHPH létezését, beismerjük, hogy többségünk NHPH-ja igencsak megkísérthető és intézményesen is beismerjük, hogy óriási szarban vagyunk. És akkor lehet dolgozni a kivezető út megépítésén. Viszont utat csak akkor építünk, ha a pénztárnál ülő fiatalember NHPH-ja kiemelkedően magas és ezt speciel nem Borbély vagy Veresstóy állapította meg róla.

És az én autonómiám azzal folytatódik, hogy szabályok szerint fizetünk be és szabályok szerint veszünk ki pénzt a kasszából, és a kasszát hiba lenne annál nagyobbra méretezni, mint amekkora általában a térség átlagos NHPH értéke. Nekem nem azért kell autonómia, hogy egycsapásra fényűzőbben éljek – hiszen egy bármilyen pénzügyi függetlenedés valószínűleg csődközelbe sodorná Székelyföldet – hanem azért, hogy egy magasabb szintű társadalmi szerződés képe (na jó, sznob leszek: reprezentációja) alakuljon ki a fejekben, ami beékelődik közém a Casa Poporului és Nea Gigi közé. Miért? Azért mert az elmúlt huszonhárom év során kiderült, hogy Nea Gigi NHPH-ja a saját jó édes anyjáig sem terjed, a Casa Poporului pedig a válogatott Gigik gyűjteménye, akik az alacsony NHPH-jukon túl még a körzeti köpőversenyt is visszakézből nyerik...

Ma a közéleti székely menőzés nem más, mint annak a képességnek a bizonygatása, hogy ki tud pénzt „intézni” Bukarestből, ez a mi nemzeti sportunk, „az intézés”, aminek nagy valószínűséggel meg volt a helye és szerepe bő 15 esztendővel ezelőtt, de negyedszázaddal a rendszerváltás után lépni kéne már valamit, egy kicsit igényesebb nemzeti sportot feltalálni mint az intézés... mondjuk itthon és fiatalosan beszólni Borbély miniszter úrnak, amikor annak verespatakozni támadt kedve... csakhogy ötleteket adjak nemzeti sportokra... de akár eme magasabb szintű társadalmi szerződés elemeit is összehordhatnánk nemzeti sportilag. 

A mű szignálásának égető vágyától vezérelve, kiváló tisztelettel,

Orbán Ferenc

szakács

Jelentem: a lé megérkezett

Íme, néhányan értik az idők szavát. Londontól 40 mérföldre délre egy bevásárlóközpontban bukkantam rá emerre az I heart Pinot Grigio-ra. Fordítom meg, hát rékási... Ahogy mondom Cramele Recas 

Tudni kell: hogy az angolok nem termelnek bort (azaz egy keveset igen, de bár ne tennék) de Európa egyik legnagyobb borfogyasztói... Hiába na... a kilencvenes évekbeli gasztroforradalom egyik velejárója... Azóta aki teheti ide hordja a borait... válság ide, válság oda a szigeten a tisztességes konyhának és a tisztességes bornak van piaca. 

És az angolok tudnak kortárs borokat inni: savakban ízekben gazdag, könnyed illetve komplex borokat. Ez jellemzi az alsóközép-kategóriás, 10 font alattiakat is és igencsak bő a kínálat belőle. Ebben a kategóriában minden ország felsorakozik Olaszországtól Ausztráliáig. 

Nos... ha egy romániai bortermelő ebbe a kategóriába pozicionál egy portékát igencsak tudnia kell, hogy mit művel. (Magyar próbálkozást például még nem láttam) És úgy fest, hogy ez a társaság tudja... legalábbis az brit forgalmazó tudja a cégért és a rékásiak tudják a bort: 

A nedű maga:

Nyoma sincs benne az otthoni palackoktól megszokott nehézkességnek, túlérettségnek... savasságuk és ízességük fénykorában érlelték borrá ezeket a szőlőszemeket... nem tudom hogyan, de valóban citrusra emlékeztető ízeket és illatokat rejt. Amit nem ír a címke, de én odateszem... egy kis fanyar egres és ribizli is van a dologban... olyannyira könnyed, hogy majdhogynem csak és kizárólag halételhez tudom elképzelni, fehér húshoz, szárnyashoz egy kevéssel több mélység kellene. Megkockáztatnám... hogy egy kicsit túlságosan is könnyedre és aromásra sikerült, de ez legyen a legnagyobb baja.

Kevéssel több Kárpát-medencei sajátossággal akár egy kategóriát feljebb is léphetne... mondom én... 

Összességében egy nagyon kellemes és versenyképes meglepetés... £4.99-ért. 

http://iheartwines.co.uk/iheart_pinot_grigio.html

https://www.facebook.com/iheartwines

Önérzet egy közszereplőből

Először azt hittem, nem látok jól... aztán kiderült, mégiscsak jól látok. Ezt mégiscsak Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere írta a Fészbúkra. A közszereplő megsértődött. Mi a manó... Végső soron szíve joga. 

Szíve joga besorakozni az internetes gegeket morálisan kioktató álszent politikusok sorába. Tegye, én a magam részéről sajnálom, hogy már ő is besorakozott. Szíve joga egy ártalmatlan, középszar minőségű viccre soha nem látott figyelmet irányítani. 

Deaztajókurva... hogy veszi a bátorságot a nyomdászt tenni felelőssé, amiért szar hírt hoz az újság? Mi köze a weboldal fejlesztőjének a weboldal tartalmához? Hogy veszi a bátorságot, hogy egy olyan csíkszeredai céget  - a DirectWeb-et - oktasson ki, amely túl azon, hogy csupán megrendelést teljesít (mert élnie kell valamiből, mert fizetést kell adnia, mert adót kell fizetnie, miegymás gazdasági pótcselekvés), de ennél sokkal fontosabb, hogy "csíkszeredailag" előállított szellemi terméket és kreativitást ad el Csíkszereda, Hargita megye és az ország határain kívül. (Én a helyükben holnaptól áthelyezném a székhelyemet és adózási kötelezettségeimet Balánbányára vagy Caracalra.) 

És különben is... ideje lenne a mesterségüket értő és jól elvégző embereket/szervezeteket megbecsülni, mert lassan több a közszereplőnk, mint a valamihez értő, otthon maradó mesterember. Csoda-e, hogy több a politikus, mint a tisztelet?

Alpolgármester úr, kívánom önnek, hogy egyszer megrendelések teljesítéséből és ne városi költségvetésből kelljen a havi bért hazavinni. Ráadásul ezért még a közszereplőket méltatlanul megillető tisztelet sem jár. 

Kijáró tisztelettel!

Kedves olvasó! Vessen egy pillantást a Dweb oldalára, nem csak azért, mert egykoron én is dolgoztam velük, hanem azért mert egyszerűen profik.

Kiváló tisztelettel!