2012. június 11., hétfő

Gratulálok!


A győztest mindig megilleti a gratuláció. És ezúttal (is) az RMDSZ a győztes. A magam részéről gratulálok mindenkinek, aki Romániában magyarként mandátumot szerzett bármely helyi önkormányzatban.
Nos... az alulmaradottak kategória egy igen szikrát komplikáltabb, mint az első ránézésre tűnik. Egyrészt ugye itt a töketlenek két alakulata. Mindkettő kínnal és keservvel ásta ki a cédulát a román (és egy kicsit mindig magyar) törvényhozás és közigazgatás labirintusából, hogy megmérettethesen ahhoz, hogy most szárazpecsétes cédulát kapjon választóktól, hatóságoktól és mindenkitől tulajdonképpen arról, hogy töketlen és az előző cédulát nem érdemelte meg. Romániában egy csomó mindenhez elég a papír. Ahhoz, hogy az RMDSZ-t saját térfelén győzd le, szükséges ugyan a cédula, de édeskevés. Ha disznóval készülsz iszapbírkózásra, akkor legalább az ingujat göngyöld fel. Azt nem mondta senki, hogy dógozni is kéne?
A két új pártnak egyetlenegy feladata volt, amit még azon az áron is teljesítenie kellett volna, ha néhány településen elmennek a magyar polgármesteri vagy tanácsosi helyek: nevezetesen az, hogy tárgyalási pozícióba szavaztassa be magát az RMDSZ-szel szemben... Hogy a parlamenti választások előtt reális árat szabhasson az összefogásnak, hogy önkritikára és valódi belső reformra kényszeríthesse az RMDSZ-t... Nem ártott volna éket verni a szövetség kozanosztrájában és egy kicsit lassítani a hon feudalizálásának tempóját.
Namost nemhogy mindezt nem sikerült elérni... de mintha az RMDSZ is pénzelte volna a két önmagát polgárinak nevező pártot csak azért hogy ennyire elcsesszenek mindent és a szövetséget ilyen mértékben megerősítsék. Tehát ez a két díszes társaság a legyőzöttek közül az elpáholt, megpakolt, felpofozott de inkább elfenekelt kategória.
Az igazi vesztes tulajdonképpen minden, amit én otthonnak nevezek... Az, amiről „ezek” azt mondják, hogy építik... Normális embernek most már az az egyetlen reménye maradt, hogy miután ezek kiépítkezték magukat jönnek az amerikaiak, az angolok, a németek vagy a kínaiak és újjáépítik az egészet, mint Kabult vagy Bagdadot.
Szóval Isten óvja az igazi vesztest!

Egy év múlva tényleg szeretnénk végleg hazacuccolni, és otthon önerőből boldogulni. Kevés eszmei becsípődése van általában az embernek, de ha van az akkor komoly. Hát az enyém ez. Ne csupán munkába járni, hanem alkotni, és élvezni minden cseppjét a hivatás mindennapjainak. Mert ilyen is van, esküszöm, én láttam és nap mint nap megtapasztalom. Nem akarok senkinek a senkije lenni az otthoni, leendő munkahelyemen, és nem akarok olyanokkal dolgozni, akik valakinek a valakijei. Pontosan szeretném tudni, hogy a munkám mennyibe kerül és mennyit ér.

Az otthonom lakói arra szavaztak, hogy a burján tovább burjánozzék, a kapcsolati háló tovább szövődjék, az otthon építésének munkálati számlái továbbra is tartalmazzanak nem épitkezési tételeket. Arra szavaztak, hogy továbbra is sok hivatal legyen és továbbra is sok hivatalnokot, – valakinek a valakijét – tartson el az, aki pontosan szeretné tudni, hogy a munkája mennyibe kerül és mennyi hasznot hoz.

Részlet a winchesteri katedrális egyik oltárdíszéről.
Ugyanez a város az otthona az első kerekasztalnak,
amit őfelsége Arthur azért csináltatott kerekre, hogy
senki ne ülhessen az asztalfőre. Pedig ő volt a király...


2 megjegyzés:

Cziprián K. Loránd írta...

Az elso: Sajna mindennel egyett kell ertenem. A masodik: azert a toll meg jol all a kezedben, bar a fakanallal tobbet foglalatoskodol.

Zoltán Makfalvi írta...

pedig régebben...

Tápos a gyergyói buszon, beszélgetne a soferrel
- Itt régebb egy ügyes kis csárda volt, finom pacal ...
- hát ..., a kocsma leégett, a patront megütték ...
- Pedig jól ment a bolt. Miért nem építí újra?
- barátom. akit nállunk megüttek, az meg van halva. 's amire te gondolsz, azt megcsapták.