2011. január 24., hétfő

Könyörgök, kommentelj... ha lehet savanyút!

Átrágta magát a penész a szilvadzsemen. Oda is, vissza is. Szándékosan vagy szándéka ellenére sajtótörténelmet írt a Hargita Népe főszerkesztője és igazgatója (a cikk teljes egészében itt olvasható). A sajtószabadság alapvető feltételeinek és szabályainak többé kevésbé működő rendszerében eltöltött húsz esztendő után Hargita megye napilapjánál főszerkesztői ajánlásra megszűnik a kritikai szellem.
Naivitás lenne azt hinni, hogy csak a köz iránt elkötelezett emberek vannak vezető beosztásban, hogy csak ők szerezték meg a szavazatokat, hogy politikai tisztségeket betöltsenek. De ennél sokkal nagyobb tévedés (naivitást mondanék újra, ha nem lennének félelmetesen romboló hatásai) azt állítani, hogy azok az emberek képtelenek a jóra, a pozitív érzelmekre.”

Székelyföldi napilap vezetője és publicistája hivatása alapkövének számító maximájáról kezd el alkudozni... és ezt még le is írja. Egy napilap deklaráltan a barikádnak arra az oldalára áll, ahol a politikusi érdemeket számolják? Ez komoly? Én mindig úgy tudtam, hogy az a kampánycsapatok és elnöki kabinetek dolga. A napilap dolga baklövéseket, mutyizásokat, lenyulásokat számolni.

Hát ki nem szarja le, hogy a politikus képes-e vagy sem pozitív érzelmekre? Hát mi a búbánat folyik itt? Teadélután és korrupciós elvonókúra? „Géza vagyok... politikus... két hónapja tiszta... már egy hete rendszeresen támadnak jóindulatú gondolataim is. Nektek is sok sikert”
Akkor már egyenesen vezessük be a tömegmaradás törvényét a közszférába és a nyilvánosság alapvető működési mechanizmusaiba? Ha egy politikus felavat egy hidat az olyan érdemnek fog számítani majd, ami semlegesíti a híd megépítésének zsebrevágott versenytárgyalását? Egy március 15-i beszéd vajon mire lesz elég? Jóváírunk egy-két befolyással való üzérkedést?

A romániai magyar sajtótörténelem alakítása fent idézett vezércikkben folytatódik. Alapos kritika, már-már fejmosás éri az internetes nyilvánosság borulátó kommentelőit: „Adakozást szerveztek? Biztosan a megítélésüket akarják javítani. Valamelyik politikus elért valamit? Biztosan mutyiztak a háttérben. Valaki megvalósított valamit, új terméket dobott piacra? Biztosan elintéztek egy törvénytelen és állami szubvenciót (amit természetesen „előlünk” nyúltak le, és mi szenvedjük a kárát). A példákat sorolhatnám, ez a típusú megítélés lassan kezdi megmérgezni a közéletet. Ezek az emberek mindentudóknak érzik magukat: őket nem lehet becsapni, ők minden dolog mögé látnak, és ott meg is lelik az igazi mozgatórugót: vagyis azt, hogy az ember főként ha valamit tesz, közösségi szinten is cselekszik, akkor biztosan rossz. (…) Ezek a hangok egyre erősebben hallatszanak, és ha terjedni kezdenek, akkor romboló hatásuk mérhetetlen. Beszűkítik az ember világmegértési lehetőségeit, mindent sematikusan kezelnek, zsákutcába terelik azokat, akik komolyan veszik elméleteiket. És ha elegen lesznek, akkor majd a társadalmat is zsákutcába terelik, hacsak a pozitív példa nem lesz erősebb a vak tagadásnál. Meg természetesen az emberek nagy része is rá kell ébredjen, hogy savanyú kommentátor helyett cselekvő, tevékeny tagja is lehet közösségének. És akkor elpárolog a negatív elmélet minden hatása, kigyógyít belőle az Igazság.

Kühüm-kühüm... Sosem voltam egy filozófus alkat, és igazság szerint a Hargita Népe publicistája által boncolgatott témát is újragondolásra javasolnám mondjuk a javak elosztása és újraosztása marxi megközelítésének szempontjából. Szóval akik modern és mosolygós Székelyföldet kívánnak építeni... illetve megszerzett tisztségükért cserében a mosolygós Székelyföld ügyéért, mint olyanért kell legjobb tudásuk szerint JÓ munkát kifejteniük, azoktól elvárható lenne, hogy társadalomfilozófiai szempontból hangyányit árnyaltabban lássák azt a közösséget, amelyet éppen megváltani készülnek. Enyhén szólva meghaladott éppen ezért merész húzás pontosan egy főszerkesztő tollából a cselekvő jók és savanyú kötekedők örök szembenállásaként írni le a társadalmat.

Bevallom az utolsó mondatot nem is igazán értem, annyit viszont látok, hogy filozófiailag kevésbé, pszichológiailag már nagyobb esélyjel lehet megfejteni, a szavak ugyanis hátborzongató küldetéstudatot sugallnak.

Kognitive disszonantikus alkatom miatt sokkal inkább hajlamos vagyok azt hinni, hogy a negativakat nem feltétlenül kell elpárologtatni ama egyetlen cél érdekében, hogy az örök és egyetlen Igazság egyszer és mindenkorra beteljesülhessen és örömmel töltse el az egész Világot Csíkszeredából indítva, via Korond, Kolozsvár. (… és méghogy én iszok sokat)

Sokkal inkább hiszem azt, hogy egy demokratikus társadalomban a politikai diskurzus érvek és ellenérvek ütköztetése révén épül fel és él, amelyhez egy megyei napilapnak a nyilvánosság és szakma szabályai szerint korrekt módon kell viszonyulnia. Az internetes nyilvánosság erőterében felbukkanó savanyodó vagy már egészen savanyú kommentátorokról pedig csak annyit, hogy Székelyföldön történetesen ők az utolsók akik az előre megírt mondatok mögé is szeretnének belátni. Mert a megyei napilap a nagy ügyeket nem tűzi napirendre... a megyei napilap maga is egy ügy lett. Sőt, ami a romániai magyar sajtóval történt az már egészen tanult embereknek is feltűnt. A cikk itt olvasható.

"A példákat sorolhatnám, ez a típusú megítélés lassan kezdi megmérgezni a közéletet.” Ennek a mondatnak különös csengése van számomra. Ugyanis most értettem meg egy 2009-ben elhangzott mondatot. Miután politikailag újrarajzolták a Hargita Népét egy az ügyben érintett benfentes mintegy mentegetőzésképpen jelentette ki egy személyes beszélgetés során hogy: Megoldást kellett találnunk erre a helyzetre. Utalván mindarra, ami a Hargita Népénél történt. Én akkor is megkérdeztem... milyen helyzetre, ugyanbiza? Most vált világossá, hogy tulajdonképpen a szabad vélemlénynyilvánításra kerestek és találtak gyógyírt. Gratulálunk.

Bízom benne, hogy a savanyú kommentekre és kommentelőkre, mint problémára nem találnak olyan könnyen megoldást.

Méghogy a helynek nincs szelleme? Mintegy 20 mérföldnyire lakom a képen látható Salisbury katedrálistól, ahol a Magna Charta fennmaradt lapjait őrzik. Sajnos a dokumentumot nem szabad fotózni, de tudom, minden savanyú kommentelő elhiszi nekem, hogy valóban ott van. Itt a demokráciának még a csíráit is nagy becsben tartják.

2 megjegyzés:

aJozsef írta...

Aki rendesen beveszi a szervezet méregtelenítő Igazság dózisát megússza enyhe fosással, hálózati járvány. Aki nem nyeli le az fertőző töklógató és úgy jár mint te, a farmon nincs helye.

überhaupt írta...

Nemtom, erre már fel se kaptam amúgy érzékenynek feltételezett fejemet. Pedig igazad van, kéne, csak tegnaptól megint van Ludovika Maón, és ilyenek jönnek sorozatban (még élő nagyapák kérdezendők ludovikás tisztekkel kapcsoltos élményekről -- érdemes). Meg bukik az egyiptomi faszi és a CNN meg a BBC csak nézi Obamával és az egész nyugattal együtt, hogy mi van már -- úgy látszik, al-Arabiját kéne nézni, vagy Zsenmin Zsipaót olvasni. Szóval ez a finom kis utecsizmus már fel se tűnt.
A világ afelé megy, hogy az ilyesmi cikkekre pár év múlva kellemes nosztalgiával fogunk visszagondolni, asszem.