– Oda se neki, -
mondom - helyi... megyei lap volt.
– De mégis,
milyen területen? - kérdi ő, majd határozatlan kérdésben
tippel egy vakmerőt: Talán politika?
– Ördögöd van
séf... mi ugyan otthon közéletnek becéztük, hogy valamelyest
elvegyük az élét.
– Az mocskos egy
ágazat Kelet-Európában, ugye?
Ebben a pillanatban
majdhogynem rázendítettem klasszikusnak számító,
intézményesítetten mentegetőző zsolozsmámra, mely szerint mink
magyarok Erdélyben a nyugat keleti határán, a Balkán bűvkörében,
üde színfoltként a hülyeség tengerében, két pár golyóval a
töketlenek tömegében... szóval tudod séf... mink ott egészen
másak vagyunk. Aztán csak arra döbbentem rá, hogy ezt a mondókát,
már képtelen vagyok őszintén és meggyőződésből előadni egy
olyan kaliberű embernek, aki néhány hónap alatt vezetői
példaképemmé vált. (Nézz a naptárra, nézz a térképre! Nézd
meg mit ír a munkaszerződésedben! Ha hétvége, Anglia és szakács
vagy, akkor a konyhádat vezető egyén többet tud az igazi
szervezet- és csapatvezetésről, mint bármelyik romániai állami
cégóriás és pénztemető középmenedzsere... hogy ne emlegessek
megyei tanácsi alárendeltségbe tartozó sóhivatalokat, mert még
valaki összefüggéseken kezdi törni a fejét.)
– Igen séf,
mocskos és büdös – mondom immár meggyőződésből, mint aki
először beszél egy nagy felfedezésről. Beszélgetésünknek olyan hirtelen lett vége, amilyen hirtelen elkezdődött.
– Tizenhatos
asztal, főétel... két birkafartő, két tengeri fogas! Mennyi idő?
Másfél... talán
két percet szoktam erre válaszolni! A burgonyagratin már meleg,
mind a négy főételhez hirtelen dinsztelt spenótot adunk, a
serpenyő fél órája ízzik a kályha szélén, tehát harminc
másodperc alatt négy adag spenót elkészülhet, a langyosan
tartott kétszer átpasszírozott főt krumpliból feleannyi vaj
fokozatos hozzáadásával pedig kész a krumplipüré... ami így
legjobb lesz a környéken... és ami meggyőződésem szerint egy
meleg emulzió... de erről még folyik a vita a konyhában. Lényeg
a lényeg: a vaj minden nap többszörösen képes csodát mívelni a
krumplipürében.
És mi ezt így
szeretjük: valódi feladatokat a feladathoz méltó szervezéssel
megoldva, tökéletes felé hajló időzítéssel, és mindezek
mellett helyet hagyva a szenvedélynek, hogy a vaj minden nap, minden
porcióban csodát művelhessen a krumplipürével. (Amiről persze
időnként lehet érdemi vitákat folytatni a konyhában olvasott
szakemberekkel.)
Ugye mindenki megérti, hogy miért nem
mentettem meg szűkebb pátriám politikai elitjének becsületét...
Bocs fiúk, de konyhán dolgozom igazi étellel, ételhez igazán
értő igaz emberekkel. És különben is... előírás szerint
vigyáznom kell kezeim tisztaságára.
 |
| Balról az ötödik a főszakács, a hatodik maga Marco Pierre White nyolcadikként pedig jómagam |
